Sós-karamell pite

Sós-karamell, pirított szezámmag, tejszínes mascarpone és a fűszeres kekszalap. Ennek a sütinek akár lehetne az is a neve, hogy Tömör-gyönyör, mert brutál kalóriabomba, intenzív és karakteres ízekkel.

2016-03-01_18.13.35

Hozzávalók a kekszalaphoz:
20 dkg darált keksz
10 dkg mascarpone
5 dkg porcukor (ez csak akkor kell, ha natúr háztartási keksz darával dolgoztok)

Hozzávalók a krém réteghez:
1 dl tejszín
1 cs Expressz zselatin fix
15 dkg mascarpone
4 dkg porcukor

Hozzávalók a karamell réteghez:
5 dkg natúr szezámmag
20 dkg barna nádcukor
1 dl tejszín
5 dkg vaj
1 vaníliarúd kikapart magjai
1 kk só

Elkészítése:
1. Először a kekszalapnak állunk neki. Ehhez a darált kekszet összegyúrjuk a mascarpone-val és 180 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt készre sütjük. Félretesszük és hagyjuk teljesen kihűlni.
2. A krém réteggel folytatjuk: a tejszínt robotgéppel elkezdjük felverni, majd fokozatosan adagoljuk hozzá a zselatint és kemény krémmé verjük, utána adjuk hozzá a mascarpone-t és a porcukrot, majd rövid idő alatt készre keverjük. A krémet a kihűlt kekszalapra kanalazzuk és a tetejét teljesen síkra simítjuk.
3. A natúr szezámmagot egy üres teflon serpenyőben lepirítjuk. Ezt egyenletesen elosztva a krémréteg tetejére hintjük és betesszük a hűtőbe dermedni.
4. Következik a karamell réteg. Ehhez egy lábosba mérjük a nádcukrot, a vajat, a tejszínt, a vaníliarúd kikapart magjait és a sót. Lassú tűzön, folyamatos kevergetés mellett kb. 20 perc alatt készre főzzük, akkor jó az állaga, ha egy tányérra csepegtetünk 1-2 cseppet és pár percen belül megszilárdul. Negyed órára félretesszük hűlni, majd a háromnegyed részét a krémrétegre csurgatjuk és egy éjszakára a hűtőben pihentetjük.
5. A maradék karamellt egy sütőpapírral bélelt dobozba tesszük, akkora vastagságban hagyjuk elterülni, amilyen magas dekorációt szeretnénk a pite tetejére. Ezt pár órára a fagyasztóba tesszük és tetszőleges kiszúróformával alakzatokat vágunk belőle, amivel a torta tetejét díszítjük. Krumplihámozó segítségével szépen lehet forgácsolni is a hideg karamellt.

 

Szerző: Harcos Csilla